Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük a „Népmese napjához” kapcsolódó Mese-fesztiválunkat.
Sajnos, manapság egyre kevesebb értéket képviselő történettel találkoznak a gyermekek, élőszavas mesét pedig a legtöbben csak az óvodában hallhatnak.
Óvodapedagógusként azonban valljuk, hogy a nagy mesék, mesemondások ideje soha nem jár le. Fontosnak tartjuk, hogy rohanó világunkban egyre nagyobb teret kapjon az igazi, tiszta forrásból származó, élőszóval előadott népmese.
Nevelőtestületünk elkötelezett a magyar nyelv szépségeinek, értékeinek tolmácsolása mellett, ezért rendezvényünk fő célja egy tartalmas, élményekkel teli nap létrehozása, ahol elsődleges a népmese változatos és szórakoztató formában való megismertetése a gyermekekkel.
A közösségépítés kiváló eszköze az ünnep, így ezt kihasználva a rendezvény másik célja a közösségformálás elősegítése, ahol a résztvevők megtapasztalhatják az együtt átélt élmények összekovácsoló erejét. Ennek megfelelően meghívást kapott a rendezvényre a Marcali Óvodai Központ minden nagycsoportos gyermeke, óvodai dolgozók.
Az eseményt megelőzően szeptember elején rajpályázatot hirdettünk nagycsoportos gyermek számára „Kedvenc népmesém” címmel, s a beérkezett alkotásokból a mai napon házi kiállítást rendeztünk.
A vidám hangulatú délelőttöt az Üstökös Kompánia „Az öreg halász és a nagyravágyó felesége” című meseelőadása nyitotta meg, amely során a gyermekek aktív résztvevői lehettek a mesének. Ez után a Mesebirodalomban kalandozva 7 próbát kellett kiállniuk a csapatoknak. A próbákban megfáradt résztvevők varázsitallal, mosolygó almával és hamuban sült pereccel olthatták szomjukat, éhüket. A délelőtt végén senki sem távozott üres kézzel, hiszen mind a rajzpályázaton résztvevők, mind a jelenlévő csapatok ajándékokkal távoztak.
A program Marcali Város Önkormányzatának Civil Kapcsolatok, Kulturális, Idegenforgalmi, Sport és Ifjúsági Bizottsága által kiírt Közművelődési pályázaton elnyert támogatásának köszönhetően valósult meg, amiért köszönetünket fejezzük ki.
Emellett köszönetet mondunk a Gamesz- Gyéknek a vendéglátáshoz való hozzájárulásáért, valamint Babina Bernadettnek, Fazekas Krisztiánnak, Jánszkiné Virág Henriettának, Zab Anitának, Tóth Melindának, Máté Botos Ivettnek, Benczik Szilviának és Kertészné Saáry Dorinának a délelőtt során végzett segítségükért!