Március 29-én közel 200 fő részvételével került sor a Mesepark Óvoda idei jótékonysági báljára, melynek a szokásokhoz híven a Gyék adott otthont. A folyamatosan érkező vendégeket Welcome Drink, fotófal, valamint a Strand Büfé által üzemeltetett büfé várta.
Forró hangulatban indult az est, ahol Wollherr Virág és párja Biczók Bendegúz egy latin hangulatú kubai salsa előadással lepte meg a közönséget. Bendegúz még csak 2, Virág viszont már több, mint 20 éve táncol, a világ több országában, így Kubában is tanult, táncolt, fellépett és tanított. Jelenleg Salsa Florecita tánciskolájában tanít több helyszínen, így 2025-tól Marcaliban is tart kubai salsa társastánc órákat. Ebből egy kis ízelítőt is kaphattak a bálozók, hiszen a bemutató műsor után az érdeklődők ki is próbálhatták a salsa alaplépéseit. Ezzel kellőképpen megalapozták a bál hangulatát, melynek a folyamatos fenntartásáról most is Gazda Tamás gondoskodott, aki egészen hajnalig biztosította a minden igényt kielégítő zenét a táncos lábú vendégsereg számára.
Az egész éjszakás táncmulatságot csak a tombolasorsolás szakította félbe, ahol mind gazdára találtak az értékes tombolanyeremények, melyeket ezúton is köszönünk minden kedves felajánlónak, akik ezzel nagyban hozzájárultak a bál sikeréhez. A rendezvény bevételét most is teljes egészében a Mesepark Óvoda gyermekeire fordítjuk, eszköz bővítésre, valamint az óvodai programok színesítésére használjuk fel.
A rendezvényre rengeteg felajánlás érkezett, melyek folyamatos összegyűjtésében sok szülő részt vett. Ebben a feladatban azonban kiemelkedő munkát végzett Nagy Nikoletta és Pomozi- Fehér Jennifer, aki a szervezési feladatokból is aktívan kivette a részét, ők külön köszönetet érdemelnek. A teremrendezésben és egyéb szervezési feladatokban nyújtott segítségért hálás köszönetet mondunk a GYÉK munkatársainak, valamint a segítő szülőknek, óvodai dolgozóknak.
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak az üzemeknek, vállalkozásoknak, üzleteknek, magánembereknek és az óvodába járó szülőknek, akik bármilyen formában támogatták a rendezvényt- tombola nyeremények, pénzösszegek felajánlásával, személyes báli részvétellel, tombolaszelvények vásárlásával, támogató jegyek váltásával, a bál rendezési és lebonyolítási feladataiban való részvétellel.
A Mesepark Óvoda 2025. évi JÓTÉKONYSÁGI BÁLJÁNAK támogatói:
Adrienne Kozmetika
Acces Bars masszázs és testkezelés
Aranyhal Horgászbolt
Agro- Shop
Bálint Aranka
Bartis Ékszer
Batthyány Wellnes Kastélyszálló- Zalacsány
Bio Kozmetika- Kéthely
Blasius Design – Varga Balázs grafikus
Bogdánná Bogdán Mária- Bize
Brigi Suvenir
Budmill Marcali
Bundi Fólia
Corso Kávézó
Csillagvár Étterem
Csonkáné Sinkó Edina
Dávid Enikő- ev. kozmetikus
Déghy Bt
Deniel’s Details- autókozmetika
Egykávézó- Kaposvár
Energofisch Kft
Euro Cent
Expert Szalon
Fándli Design
Faragó Zsolt- kártevőírtás
Gaála Bútor
Gazda Centrum
Green Tyre Zrt
Gulya Csárda
Hársfa Patika
Holland Bútor
Horváth Családi Kertészet
Hosszúvízi Önkormányzat
Index Bt
Industrie Elektrik Kft
J’adore Szépségszalon- Erős Nikoletta
Kánya Zsolt- ingatlanforgalmazás
Kék Hold Hotel& Kávézó
Kottán Cukrászda
Kovács Anett ev.
Kovács Fotó
Kovács Judit ev. kozmetikus
Kukorica Csárda
Lángos Bázis
L’aventure Pfotographie
Léna Virágüzlet
Lipóti Pékség
Luky- Market
Magyar Cukor Zrt
Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület
Marcali Holland Bútor
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft- Marcali Fürdő
Marcali Múzeum
Marcali Posta
Marcali VFC
Marcello Pizzéria
MarcLali Játékkuckó
Marylla
Melina Pékség
Mester Étterem
Méteráru- Rövidáru Szaküzlet- Molnár Tamás
Mini Vital
Molnár Anita- kézápolás, műkörömépítés
Natural-D kozmetika- Tamás Dóra
Naturál Med- Hotel Carbona- Thermal Spa
Némethné Bujbáczi Szabina
Novomar Kft
Ősz Bútor
Perfecto
Perfekt Beauty Szalon
Piton Állatkereskedés
Random Bistro
Red Lips
Saubermacher- Marcali Kft
Somogy Temetkezési Kft
Somogyvári Optika
Sportmanji Kft
Suchmann Tamás- MOL kút
Szente Bálint
Szenténé Farkas Anikó- fodrász
Tornácos Panzió- Molnár Balázs
Vackor Méhészet- Lőczi Richard
Vapetlics Zsolt Fodrászmester
Varga- Szekeres Adrienn fotográfus
Verda Autósbolt
Videoton
Zelena Farkas Katalin- fodrász
Zellia Bag Shop
Ziehl Abegg
Zöldfenyő Kreatív Garden
Zöldség Farm- Boronka
Zsand’Art