A „Népmese napjához” kapcsolódva ismét megrendezésre került a Mesepark Óvodában a „Hol volt, hol nem volt…Mese Fesztivál”. Hagyományainkhoz híven idén is törekedtünk a magyar nyelv szépségeinek, értékeinek tolmácsolására, ennek érdekében pedig egy olyan élményekkel teli nap létrehozására, mely ezt a törekvésünket segíti. A kulturális értékek átadása mellett fontos számunkra a közösségformálás is, ezért a rendezvényre most is meghívást kapott a Marcali Óvodai Központ minden nagycsoportos gyermeke, hogy az együtt megélt élmények segítségével megtapasztalják, milyen nagy összetartó ereje van az óvodai közösségnek. Ennek megfelelően közel 150 gyermek és kísérőik részvételével valósult meg az esemény.

A rendezvényt „A kőleves” című mese előadás nyitotta meg, ahol a mesét bemutató óvodapedagógusok a gyermekek aktív bevonásával kellőképpen megalapozták a délelőtt hangulatát. Az óvoda mellett található park erre a délelőttre Meseországgá változott, ahol az izgatott csapatokra 7 próba várt. Az állomásokon a legismertebb népmesékhez kapcsolódó, változatos feladatok várták a csapatokat. Mese-totó, mese puzzle, képkereső, mesebeli apróhirdetések és „varázslatos” mozgásos feladatok során bizonyították rátermettségüket a résztvevők, akiknek az volt a fő küldetésük, hogy a meseszereplők kedvenc tárgyait visszaszerezzék, amelyeket a gonosz boszorkány varázsolt el tőlük. Így a hétpróba végén a gyermekek visszaszerezték a nyulacska harangocskáját, a kiskakas gyémántfélkrajcárját, a griff madár tollát, a király aranyát, a királykisasszony elszakadt gyöngysorának gyöngyszemeit, a mosolygó almát és természetese a katona kövét.

A feladatokban megfáradtakat hamuban sült pogácsa, szóló szőlő, mosolygó alma és varázsital várta.

A vendéglátáshoz való hozzájárulásukért hálás köszönetet mondunk a Gamesz- Központi Konyhának, valamint a rengeteg gyümölcsért a szülőknek!

Kiemelt köszönet illeti a rendezvényen részt vevő szülőket- Biró Nelli Zsanett, Bencze Henrietta, Kisné Kutor Alexandra, Máté- Botos Ivett, Németh Róbert, Orsós Anita, Pápai Zsuzsanna Mária, Péter Mária, Pomozi- Fehér Jennifer Ágnes, Sándor Georgina, Takács Gergely József – akik az állomásokon várták és segítették lelkesen a csapatokat, nélkülük nem valósulhatott volna meg a fesztivál!